Biztos, hogy ezt le akarom írni? o.o

Hétfő este van. Futni kellett volna. Már másodjára az utolsó jelentkezésem óta. De nem voltam. Kicsit rosszul is érzem magam miatta. De hát nem ment. Egyrészt a szombatom eléggé elfoglalt volt, a maradék szabad időmben pedig pihentem. Nagyon kellett. Vasárnap 12 órát húztam le a munkahelyemen, annyi elég is volt. Ma pedig rendezgettem a lakást.

Hamar rájöttem, hogy nagyon hideg van kint. Elég volt annyit kint lenni, amennyit a kutyusommal voltam, így inkább egy esti jóga órát terveztem. De ez is elmaradt a nagy pakolászás közben.  Na meg mert olyan fáradtnak érzem magam. Nem tudom. Lehet tényleg túl nagy feladatot vállaltam. Vagyis olyan kettős érzés ez bennem. Néha a gondolat is elrémiszt, hogy le kellene menni futni, mert tudom, hogy fájni fog. Rettentően fájni… De utána meg olyan jó! Amikor érzem, hogy nem haltam bele, és ott a tudat, hogy megcsináltam. De ma a hideg mindenképp felmentett. Pedig este még a legjobb barátnőm is hívott, hogy fussunk együtt. Édes! =) Imádom. És hihetetlenül büszke vagyok rá, mert ő mindig megy. És ott van minden versenyen, és újra és újra megmutatja, hogy Ő valóban egy Hős! Példa előttem. És követni is fogom. Amint melegebb lesz az idő… :P /Mondom én, hogy Floridába kéne menni! =D /

Holnapra jelentősen melegebbet jósolnak, úgyhogy ha minden igaz, már nem úszom meg. De nem is akarom. =)

Ígértem, hogy mesélek arról, hogy két futás közben mivel adózok a fizikai állapotom karbantartásának. Szóval most akkor erről mesélek bővebben.

Alapjáraton már a munkám is segít, hogy ne tunyuljak el, hiszen a Lidl-ben dolgozok. /Tudom, ez így most reklámnak számíthat, de én szívesen teszem. Én tényleg imádok itt dolgozni! =) / Szóval, átlagosan heti ötször, napi nyolc órában ott erőgyakorlatozok. =D

Igyekszem eljutni jóga órákra is, viszont ezek száma sajnos még mindig nem jelentős, és hiába szeretném rendszeressé tenni, valahogy valami mindig közbejön. De azért ha máshogy nem is, otthon a tibeti öt jógagyakorlatot igyekszem minél többször belevinni a napjaimba. Na jó, heteimbe. =)

Az a baj, hogy tél van. Nekem ilyenkor mindig lemerülnek a napelemeim. Most elkezdtem szedni a D3-vitamint is. Kell. Tavaly is jót tett. Minél hamarabb össze akarom szedni magam, de még így az elején eléggé kivesz maga a futás is. Ha már jobban bírom, szeretném mellé beiktatni a biciklizést és a görkorcsolyát is. De addigra reményeim szerint az idő is barátságosabb lesz.

Na és az írás. Ezzel is pont úgy vagyok, mint a futással. Megszoktam, hogy csak pozitív dolgokról írok. Viszont ezzel a bloggal pont azt vállaltam, hogy leírok mindent. A nehézségeket is. És most íme, megtettem. De aki ismer, az tudja, ez nem igazán én vagyok. Én nem szoktam olyat mondani, hogy fáradt vagyok, meg nem csináltam meg, meg kifogások… Én ilyenkor inkább csendben szoktam maradni, és csak akkor szólalok meg, ha már jól vagyok, vagy van eredményem. XD Na, mindegy. Talán sikerül minél hamarabb összeszednem magamat, aztán már tényleg csupa jó dolgokról tudok beszámolni Nektek. De ígérem, tartom a szavamat, csakis az igazat. ;)

Legközelebbi helyzetjelentésemnél az étkezésemről fogok mesélni Nektek. Addig is legyetek jók, és egészségesek!

 

Peace! Linda

 

0 Tovább

amit így a legelején megtanultam

Először is azzal kezdem, hogy egyik, az előző írásomban szereplő mondatomat kissé javítom. A győzelem van a szemem előtt. De nem a verseny megnyerése, hanem önmagam legyőzése. Ezt fontosnak tartom leszögezni. Ennyire azért képben vagyok a kihozható teljesítményemmel. =) Nem is az a célom, hogy a 2,5 órás szintidő alatt teljesítsem a távot, hanem pusztán, hogy végig tudjak futni ennyit. Az már csoda lenne, ha ezt sikerülne végigcsinálnom.

Nem. Én csupán a saját harcomat vívom. Bőven elég ez is. Még csak néhány alkalommal voltam futni, egyelőre az 5 km-es táv az, amit róvok. A legelső élményem szinte halálos volt, annyira rosszul lettem utána.  Mondhatjuk úgy is, hogy előjött a méregtelenítési tünetek egyik leggyakoribbja, és elég hosszú időt voltam kénytelen szentelni a trónnak. /Mindegy, legalább ’király vagy Linda’! /

Azóta már javulok. Ezt az 5 km-es távot másodszorra szintén 25 perc alatt futottam le, mint először, de már nem lettem rosszul. Harmadszorra már 1 percet javítottam az eredményemen, most pedig már 21 perc volt az időm. És egyáltalán nem volt semmi bajom – utána. Ugyanis közben fergeteges élmény. Olyan jó, hogy most így, télvíz idején jutott ez eszembe, hogy akkor nekiállok! Mert ilyenkor legalább bőven van minek felszakadnia a tüdőből, meg folyik könnyem, meg minden. És akkor még kapjak is levegőt! Yeah! No de sebaj, egyre jobban megy ez is.

Szerencsére azért vannak ’csodaszereim’ a gyógynövények között, amik segítenek ebben is, meg a folyton jelenlévő izomfáradtságban is. Tesztelem őket keményen. Egyelőre jónak bizonyul a jelenlegi mennyiségem belőlük, de gondolom, ahogy majd növelem a távot, ezek adagját is arányosítanom kell hozzá. Elválik.

A legfontosabb számomra az oroszlánsörény-, más néven süngomba. Erről tudni kell, hogy képes regenerálni az idegeket. Mivel nekem a fő problémám a lábamban az ülőideggel van, ezért ezt elengedhetetlennek tartom a felkészülésem alatt. A régebbi teljesítményeim alapján már most ki kellett volna dőlnöm, de a lábam még mindig ’tökéletesen’ van. Sőt, jobb, mint a bénulás óta valaha. Bár az is hozzátartozik a történethez, hogy még sosem figyeltem oda ennyire a táplálkozásomra sem – pedig aztán az is mániám már jó ideje. =)

Arra is hamar rájöttem, hogy a jó bemelegítés tényleg fontos, ahogy nem elhanyagolható a hosszú nyújtás sem. Azért valóban nem hiába mondják ezt a tapasztaltabbak. De nem is én lennék, ha nem akarnék erről saját bőrömön is megbizonyosodni! Szóval igen, fontos.

És még egy gyors infó, amit a mai blogba beleírnék, mint szintén általam újdonságként megtanult: az ember képes izzadni! Akkor is, ha amúgy nem! Egy kedves kollégámtól kaptam sok hasznos tanácsot, köztük azt is, mit kezdjek az izzadással majd… Ááá, mondom én olyat nem szoktam. Vagyis olyan mértékben neeem, mint ahogyan ő arra felkészített. Ööööö, még csak január van. Még rettentő hideg. Én mégis olyan mértékben képes voltam átizzadni a három réteg ruhámat, hogy öröm volt utána nézni! És mindezt 5 km után. Oh, yeah! Mi lesz itt még?!

Azt is mondták, hogy futás előtt jóval egyek csak nehezet. Egy órán belül semmiképp, de ha lehet, inkább két órán belül ne. Persze nekem ezt is ki kellett próbálnom. /Mert nem tudtam másképp összehozni az időmet, nem azért, mert ennyire nem értenék a szép szóból./ Nos, valóban. 1 órával futás előtt a rántott sajt körettel már eléggé nem jó ötlet. Mondhatni halálos! Soha, soha, de soha nem csinálok többet ilyet! Majd meghaltam. De nem. Szerencsére ennyi nem elég hozzá, és van lehetőségem ezen is javítani legközelebb.

Ami lehet, hogy holnap lesz. Vagyis nem tudom. Jó lenne még egy 5-öst futni, mielőtt hétfőn emelem 7-re a távot. De majd elválik, hogyan alakul a holnapom. De ha holnap nem is, hétfőn mindenképpen futok, ami azt is jelenti, hogy legkésőbb akkor írok is. A helyzetjelentésemen kívül meg fogom még osztani Veletek azt is, hogy a futáson kívül még mivel igyekszem magam kondiban tartani. =)

Addig is köszönöm, ha olvastok; és ha tetszett, ne felejtsétek el megosztani!

Peace! Linda

 

0 Tovább

A motivációm

9 éve. 9 hosszú éve. Akkor voltam 24. Büszke voltam magamra, hogy elértem a gyerekkori álmomat, hogy karatézhassak, pedig 16 évesen már műtötték a térdemet, ami nagyon nehezen jött utána helyre. Élveztem mindezt addig, mígnem a karate is sok volt, és egy hónapokig tartó küzdelem után fel kellett adnom. Legyőzött a fájdalom. Sőt, legyőzte a lábamat is, és egy balszerencse folytán részleges idegbénulás 'keletkezett' a jobb lábamban. /Gyakorlatilag térdtől lefele nem tudtam mozgatni./ Fizikoterápia, rengeteg gyakorlás, és persze újabb fájdalmak... Fizikai, és lelki egyaránt. Mert azt mondták, hogy ez már sosem lesz a régi, és felejtsem el a sportot egy életre.

Nem akartam elhinni. Nem akartam róla tudomást venni. Én azóta küzdök. 9 éve, hogy újra és újra megpróbálom bebizonyítani, hogy ez a láb igenis képes még az aktív sportra! Képes valami igazán különlegesre! De néhány hét intenzív gyakorlás után valahogy újra legyőzött a fájdalom, akármit is próbáltam ki.

A számmisztikában a 9-esnek jelentősége van. Lezáró év. Ha a bénulást veszem egyesnek, akkor most vagyok a záró évemben. Én győzni akarok! Hinni akarok abban, hogy ez az egész csak egy lecke volt az élet részéről.

És valóban. Sokat tanultam. Megtanultam figyelni önmagamra. Megtanultam újra és újra álmodni, újra és újra nekiindulni az álmom megvalósításának, és ha minden igaz, megtanultam kitartani is. Ez lesz most a vizsga. A 9. évem. A cél pedig nem kicsi. Vivicittá, azaz félmaraton. Van rá 3 hónapom, szinte a semmiből. De mindent el fogok követni a győzelem érdekében! Mert hiszek magamban!

Nem vagyok profi, egyértelmű, semmi közöm hozzá. Csak merek álmodni. A küzdelem pedig nem kicsi bennem. És jól esik megosztani. Tudom, vannak, akik sokkal nagyobb harcokat vívnak, hiszen gyakorlatilag két láb, vagy éppen két kar nélkül is sportolnak, és a többi, és a többi. Szóval nem vagyok extra. Mégis az ilyen eseteknél leginkább csak a győzelem az, amivel találkozunk. Amikor látjuk, hogy mit is ért el valaki, és ezen ámulunk. De hogy mi is az az út, amit megjár ezért, arról legtöbbünknek fogalma sincs. Én most ezt szeretném megosztani veletek az elkövetkezendő hónapokban. A saját kis történetemet. Fogadjátok szeretettel!

0 Tovább

simonlinda

blogavatar

Neked vannak álmaid? Mit szoktál tenni értük, hogy megvalósítsd őket? Én nem kicsit álmodtam. Régen azt mondták, felejtsem is el, lehetetlen. Most mégis megpróbálom. Gyere, és tarts velem a következő néhány hónapban, hogy együtt izgulhassuk végig! :) És ha esetleg egyszer én leszek majd valaki inspirációja valami jobbhoz, akkor meg pláne megérte. :)