9 éve. 9 hosszú éve. Akkor voltam 24. Büszke voltam magamra, hogy elértem a gyerekkori álmomat, hogy karatézhassak, pedig 16 évesen már műtötték a térdemet, ami nagyon nehezen jött utána helyre. Élveztem mindezt addig, mígnem a karate is sok volt, és egy hónapokig tartó küzdelem után fel kellett adnom. Legyőzött a fájdalom. Sőt, legyőzte a lábamat is, és egy balszerencse folytán részleges idegbénulás 'keletkezett' a jobb lábamban. /Gyakorlatilag térdtől lefele nem tudtam mozgatni./ Fizikoterápia, rengeteg gyakorlás, és persze újabb fájdalmak... Fizikai, és lelki egyaránt. Mert azt mondták, hogy ez már sosem lesz a régi, és felejtsem el a sportot egy életre.

Nem akartam elhinni. Nem akartam róla tudomást venni. Én azóta küzdök. 9 éve, hogy újra és újra megpróbálom bebizonyítani, hogy ez a láb igenis képes még az aktív sportra! Képes valami igazán különlegesre! De néhány hét intenzív gyakorlás után valahogy újra legyőzött a fájdalom, akármit is próbáltam ki.

A számmisztikában a 9-esnek jelentősége van. Lezáró év. Ha a bénulást veszem egyesnek, akkor most vagyok a záró évemben. Én győzni akarok! Hinni akarok abban, hogy ez az egész csak egy lecke volt az élet részéről.

És valóban. Sokat tanultam. Megtanultam figyelni önmagamra. Megtanultam újra és újra álmodni, újra és újra nekiindulni az álmom megvalósításának, és ha minden igaz, megtanultam kitartani is. Ez lesz most a vizsga. A 9. évem. A cél pedig nem kicsi. Vivicittá, azaz félmaraton. Van rá 3 hónapom, szinte a semmiből. De mindent el fogok követni a győzelem érdekében! Mert hiszek magamban!

Nem vagyok profi, egyértelmű, semmi közöm hozzá. Csak merek álmodni. A küzdelem pedig nem kicsi bennem. És jól esik megosztani. Tudom, vannak, akik sokkal nagyobb harcokat vívnak, hiszen gyakorlatilag két láb, vagy éppen két kar nélkül is sportolnak, és a többi, és a többi. Szóval nem vagyok extra. Mégis az ilyen eseteknél leginkább csak a győzelem az, amivel találkozunk. Amikor látjuk, hogy mit is ért el valaki, és ezen ámulunk. De hogy mi is az az út, amit megjár ezért, arról legtöbbünknek fogalma sincs. Én most ezt szeretném megosztani veletek az elkövetkezendő hónapokban. A saját kis történetemet. Fogadjátok szeretettel!